HTML

Cseke Gábor blogja

Angliai élményeimről, illetve arról, hogyan látom a világot 1600 km-re a hazámtól.

Friss topikok

  • Ferraiolo: Szia "messziföldöndolgozó" Gábor barátom! Ez a post nagyon jó és profi, igazán élvezetes volt olva... (2008.01.08. 15:40) 7.
  • csekegabor: szia Gábor! Bejelentkezhetek egy fogadóórára jövő hétre az asztalodhoz a Borfesztiválon?? előre i... (2007.08.31. 18:26) 4.
  • Csorba Gábor: Cuki vagy, köszönöm! (2007.08.26. 18:47) Közérdekű közlemény
  • Nagy Ottilia: szia Gábor!!! Ezekből ítélve Gábor szerintem nagyon jó helyen dolgozhatsz!!! Én már a negyedik h... (2007.06.29. 19:29) 3.
  • Roland: Téma: Cseke GáBor Londonba ment- azzal el is tűnt Há Cseke, te ! Mé' nem csinálsz má' magadnak ... (2007.04.14. 11:47) 1. rész

Linkblog

8.

2008.01.12. 02:10 csekegabor

Angol borra hangolva

 

www.vinoport.hu

Január első napjai. Az ünnepi telt ház-őrület már csak emlék, a szilveszteri bulinak is vége. Mindenki fáradt, még a sommelier is. Visszazökkentünk a régi kerékvágásba. Péntek reggel van, végre szabadnap, ma nem megyek dolgozni. Korán ébredtem, de valahogy ma nem tudtam magamnak semmilyen ürügyet kitalálni még egy kis alvásra. Mit csináljunk ma? Mozduljunk ki! Mi mással is kezdhetnénk a vadonatúj évet, mint egy kellemes kis angol bortúrával! Ilyenben úgy sincs gyakran részünk.

Na jó, jó, nem pontosan így történt a dolog. Bevallom, aznap délelőtt 11-re már napokkal előtte bejelentkeztem egy pincelátogatásra. Csak így érdekesebben hangzott a történet.

Igen, jól hallottátok. Azt mondtam, angol bortúra.

Hogy?

Persze, hogy készítenek bort Angliában. Vagy nem tudtátok?

Akár hisszük, akár nem, Nagy Britanniában tényleg létezik szőlőtermesztés. Mégpedig Angliában és Wales-ben, még ha ennyire északon, távol az Egyenlítőtől a szőlőnek igencsak szenvednie is kell, ha be akar érni. Fontos megjegyezni, hogy különbséget kell tennünk az angol (és wales-i), valamint a „brit”-nek nevezett bor között, hiszen míg előbbiek természetes (still) borok, addig az utóbbi leggyakrabban valamely más országból importált szőlőlékoncentrátum visszahigításával és erjesztésével nyert lé. Ma Nagy-Britanniában mintegy 1000 ha szőlőültetvényt tartanak nyilván (2470 acre, a britek nem bírnák ki, ha bármely mértékegységük is kompatibilis lenne az európaiakéival…), ebből évente mintegy 2,5-3,5 millió palacknyi bort szűrnek. Azért ennyire elnagyolt ez az adat, mert ilyen klíma mellett az éves termésmennyiség nagyon bizonytalan és ingadozó. Már a rügyfakadásnál is elmehet a nagy része, ha éppen fagy. A terméskötődés hasonlóan kritikus időszak, a kockázat sokkal nagyobb, mint Európa bármely más részén. És akkor még nem beszéltünk a hűvös nyarakról, melyek bármikor eredményezhetik azt, hogy a beérés egyszerűen elmarad. Ilyen speciális körülmények között csak speciális borokat lehet készíteni – vagy legalábbis érdemes specializálódni valamilyen borfajtára. Természetesen csak a friss, könnyű, vékony, reduktív fehérborok jöhetnek szóba, ha élvezhető borról beszélünk, illetve, ami nagyon jó húzás volt az angolok részéről: a pezsgő, mellyel az itt nagyon népszerű Champagne alternatíváját kínálják. A leggyakrabban telepített szőlőfajták általában új német keresztezések: ilyen a Reichensteiner, Müller-Thurgau, Seyval blanc, Bacchus, Dornfelder. A sparkling wine-hoz pedig champagne-i fajtákat használnak (Pinot noir, Pinot meunier, Chardonnay) és csaknem mindig klasszikus eljárást is.

Ma több, mint 100 borászati üzemet találhatunk Nagy Britanniában, legtöbbjük a sziget délkeleti csücskében, Kent-, Kelet- és Nyugat-Sussex, és Surrey grófságokban,  Kelet-Angliában (a szigetország legszárazabb része) és Wales-ben, melyek saját vagy felvásárolt gyümölcsöt dolgoznak fel.

Az angol bor természetesen nem akar egy másik tradicionális bortermelő ország termékeinek sem versenytársa lenni (nem is lehetne), sokkal inkább néhány megszállott farmer és jó pár jól képzett, talán Franciaországban nevelkedett borász önmegvalósítását láthatjuk a pincefalak mögött. Az angol modell igencsak hasonlít a svájcira: a bor a magas termelési költségek, már csak a magas munkabér miatt sem lehet exportképes, s a belföldi piacon is drágának számít az importborokhoz viszonyítva. A borok 99%-a hazai torkokon gurulnak le, csakúgy, mint az öreg kontinens másik különc országában, Svájcban. S ha egy kicsit eltűnődök…leírjam? Leírom. Mind a helyi borok árszínvonala, mind a helyi hölgyek szépség-színvonala nagyon hasonló a két országban. Milyen érdekes párhuzam…

Szóval, felkerekedtem, hogy megtekintsem a Denbies nevű borászatot.

A Denbies Wine Estates történetesen Nagy-Britannia legnagyobb bortermelője. 107 hektár (265 acre), az ültetvények az üzemet körülvéve helyezkednek el. Ez a birtokméret Európa más részein sem számítana kicsinek, de Angliában abszolút a legnagyobb. Csupa véletlenségből az üzem a lakóhelyemtől mindössze 30 km-re található, délkeleti irányban. Surrey grófságban, Dorking határában találjuk, mely egy kellemes hangulatú kis városka, a dél-angliai dombhátak egyikén fekszik, gyönyörű környezetben, nem messze a London-Gatwick nevezetű repülőtértől. Ha autóval szeretnénk megközelíteni, ajánlom Európa legforgalmasabb autópályáját, az M25-öst, melyről a 9-es kijáratnál kell letérni, s kb. 15 percet délre autózni (ez az az autópálya, ahol az angolok kedélyesen, 110-zel utaznak a legbelső, 4. sávban). Ezen a környéken annyira szokatlan tájképi elem a szőlő, hogy a térképek aranyosan csak egy egyszerű 'vineyard' felirattal jelölik. Ennél kifinomultabb besorolásra ne is gondoljunk, mert itt nincs.

Hogy őszinte legyek, nem tudom, mit gondoljak a Denbies-ről. Nehéz pontosan identifikálni. Már jöttömben furcsa volt, milyen sokan tartanak a borászatba autóikkal – „ilyen népszerű lett a borturizmus Angliában?” – csodálkoztam. Odaérve gyorsan világossá vált: a cég nem csupán bortermeléssel foglalkozik, panzió, két étterem, egy borszaküzlet is található itt, nem mellesleg az impozáns épület konferenciaközpontként is üzemel, időnként esküvők színhelyéül is szolgál.

Itt egy kicsit elgondolkodtam. Megint csak leesett a tantusz: Nem egy francia château-ba, vagy domaine-be érkeztünk, Angliában vagyunk, a pénz országában, ahol minden az üzletről szól. A bor is. Egy bordeaux-i márki fejében álmában sem fordulna meg, hogy kastélyába, mely, mint tudjuk, a borkészítés színhelye-szentélye is, efféle világi létesítményeket rendezzen be. Vagy már megint csak én gondolkodom konzervatívan? Ezzel szemben Nagy-Britanniában (én már csak úgy hívom: a „szigeten”) ez teljesen rendjén való. Margaret néni és Richard bácsi így aztán elmehetnek ebédelni a Denbies-be, ha épp olyanjuk van, utána meg vehetnek néhány palack bort másnap estére a helyi borboltban. Nincs is ezzel semmi gond.

Aranyos idős néni fogad a recepción, aki elárulja, hogy a következő „tour”-ral fogok tartani, mely 11-kor indul a pincébe. Ez a felfedező túra, mely 7 Fontot kóstál, ügyesen ki van találva. Először is, beterelnek minket egy érdekes, 360°-os körmoziba, ahol valóban élvezetes, húszperces kisfilmmel mutatják be a borászat történetét, az éves teendőket a szőlőben és a pincében, gyönyörű helikopter-felvételeket a környékről és a szőlőkről. Láthatjuk, hogyan működnek a tavaszi fagyok ellen bevetett melegítőkályhák a szőlőkben. (hogy könnyebben elképzelhessük: úgy, mint a Liszt Ferenc téren). A végén, mikor a filmben egy palack Denbies sparkling wine-t pukkantanak, még arról is gondoskodik a minden bizonnyal pihent elméjű tervező, hogy egy jó adag vizet spricceljenek a nézők nyakába. De jó móka!

A filmben a londoni Imperial College geológus professzora, Dr. Selley (gyanúsan magyarul csengő név) beszél a környék, Dél-Anglia bortermőhelyeinek talajtanáról, kőzeteiről, miroklímájáról, érdekes rokonításba hozva azokat Champagne hasonló paramétereivel. Az is kiderül, mely egy kicsit hihetetlenül fog hangzani: az első szőlőtőkéket 1986-ban, tehát huszonkét éve (!) ültették el Dorking-ban. Dr. Selley volt az, akinek a javaslatára a tulajdonosok szőlőtelepítésbe fogtak itt. A farm maga már a 18. század közepétől létezett, és története során számtalanszor gazdát is cserélt.

A Denbies Wineyards nagyon sok fajta szőlővel dolgozik, s leginkább német eredetű, új keresztezések találhatók a kertjeiben. Úgy mint a Dornfelder, Schonburger, Reichensteiner, Huxelrebe, Red Elbling, Bacchus, Ortega, és a Seyval blanc, melyet csak Angliában termesztenek. Van még egy jó adag Müller-Thurgau-juk (Rizlingszilváni), Chardonnay és Riesling szőlőjük is. A Pinot család minden tagja megtalálható.

A moziból vonatozni megyünk (most mi ez, pincelátogatás, vagy osztálykirándulás??), beülünk egy kis fakocsikból álló, háromkocsis „szerelvénybe”, talán a legközelebbi vidámpark egyik leamortizálódott szellemvasút-kocsija lehetett, és megnézzük, hogyan készül a bor. Hol érkezik be a szőlő, hogyan nyerik ki a levét, hogyan ülepítik, erjesztik, fejtik, töltik hordókba, érlelik, homogenizálják és palackozzák. Mindezt a beszerelt hangszóróktól tudjuk meg. A menetidő olyan 5-10 perc lehet, mikor is elérjük a végállomást, a kóstolópincét. Itt kiszállunk, és az idegenvezető bácsira bízzuk magunkat. Aki megmutatja a térképen, hogy az egyes borok mely ültetvényről származnak, és általános bemutatást ad a borokról. És amikor már mindenkinek kezd megindulni a nyálelválasztása (a Pavlovi jelenségnek megfelelően), a kóstolóasztalhoz járul a díszes társaság, mely mögött gyönyörű elzászi faragott, tojás alakú hordók sorakoznak, és kipukkannak a palackok. Három bort kóstolunk itt.

 

    1. Surrey Gold 2006     12%

Ortega, Bacchus és Müller-Thurgau cuvée-je, melyben az utóbbi balanszolja az első két illatos fajta túláradó parfümösségét, lágy testével és kicsit neutális jellegével mintegy visszafogva azt. Lehelletnyi cukor, a harmónia mintha nem lenne tökéletes a fajták között, hol a fűszeresség, hol a virágosság tör elő, s a végén az élénk, kissé csiszolatlan savak sem tudnak tovább rejtőzködni. Érdekes.

    1. Flint Valley (Seyval blanc-Reichensteiner-Chardonnay) 2006     11.5 %

Ez tetszett a három közül a legjobban. Egyértelmű és intenzív tűzkövesség az illatban (ahogy a nevében is benne van, de a nevet csak utólag tudtam meg), ropogós savak, és még teste is van, egy kicsit Pinot blanc-ra emlékeztet. A francia tölgy vaníliája festi alá a bort, mely a barrique-olt Chardonnay-ből fakad, igazán nem tolakodóan. Szép!

    1. Pinot Noir Rosé 2006     12%

Kiabáló eper-aromák az illatban, amitől én egy nagyon intenzív gyümölcsösséget várok az ízben is, amit nem kapok meg. Élénk savak, közepesen hosszú utóíz, összességében szép rosé, de ittam már jobbat is (sokszor).

 

Az idegesvezető bácsi – ha nem is volt borász – nagyon szépen, nyugodtan, kimérten, okosan beszélt a borokról és jó businessmen-hez illően még azt is elhintette nekünk, melyik bort lehet egészen véletlenül éppen most akciósan megvásárolni a felettünk lévő borszaküzletben. És ezzel a mai gyalogos-vonatos túránk véget is ért. Minden jól meg volt komponálva csak éppen azt nem éreztem, hogy én most a bor szentélyében vagyok, sokkal inkább azt, hogy itt most valamit bemutattak, és azt most nekem el szeretnék adni. Olyan furcsa volt az egész!

Csalódva is ballagtam volna ki az épületből - ha - éppenséggel nem mentem volna oda a recepcióhoz egy kicsit méltatlankodni, hogy „na de kérem”, én szeretnék találkozni legalább a borásszal, mert hogy ennyi nem elég, hogy nekem ezt megígérték a telefonban, hogy fogom én most így átérezni a hely szellemét, és nem utolsósorban: hogy lesz ebből cikk!

Ajánlották: tegyek egy kellemes sétát a szőlőben, addig megpróbálnak tenni valamit. Tettem egy kellemes sétát a szőlőben, a változatosság kedvéért esett az eső. A munkások éppen metszették a példás rendben futó sorok tőkéit. Kis táblák jelezték az egyes telepítéseket, s az ültetés évét. Hol fiatal, hol meg még fiatalabb Bacchus, Dornfelder, Seyval blanc-ültetvényekbe botlottam az amúgy 8 mérföldes, turistáknak kialakított gyalogúton. Kisvártatva jött is a borász, aki jelezte, nincs sok ideje, de azért szakít rám 35 percet, végigfutunk a pincén, aztán kóstolunk néhány „flight”-ot, és mindenki mehet a maga dolgára. Akkor még nem gondoltuk, hogy még két óra múlva is borozni fogunk a laboratóriumban.

Így is történt. Alámerültünk a pincébe megint, kutyafuttában megnéztük a fontos helyszíneket: a szőlőfogadót, préseket, de ez igazából nem érdekes, „látott már ilyet, ugye?... rendben…itt vannak az erjesztőtartályok…ez is ismerős…ott vannak a tölgyfahordók, francia és magyar hordókat használunk…”

Tényleg elfoglalt volt az önológus úr, a Surrey Gold-ot palackozták aznap a fiúk, úgy éreztem magam, mint az író a Mario és a varázsló-ban: „Egy kicsit korán jöttünk.”

De a kóstolásra azért jutott idő. Kiderült, hogy ez a szőke, nagyon kedves, félhosszú hajú, pirospozsgás arcú, 80-as évekbeli amerikai színész kinézetű borász sokat tanulmányozta a bordeaux-i és burgundi, valamint a loire-völgyi borkészítést, mindhárom helyütt dolgozott. Az is, hogy nagyon szereti a magyar hordókat, mert szerinte finomabban integrálódnak a borokba, egyedibb ízeket hoznak, a franciák direktebbek, és egyenesebb vonalvezetésű ízt adnak.

A portfólió legfontosabb képviselője – nem véletlenül – a pezsgő, melyekre még több energiát fognak fordítani az elkövetkezőkben, s szélesebb választékot kívánnak kialakítani, mert nagyon népszerű termékek. Ma három fajta kerül forgalomba: a Seyval blanc alapú Whitedowns Cuvée, egy Pinot Noir Rosé és a „zászlós bor”, a három champagne-i fajtából készülő Greenfields Cuvée. A Denbies pezsgőit kizárólag méthode classique (palackos erjesztésű) eljárással készíti. Ráadásul az utóbbi években Marcus, a borász döntése értelmében egyre inkább növelik a Pinot noir részarányát a többi fajta ellenében, ami szépen érezhető is a pohárban. A pezsgőkkel nincs semmi gond. Bár a 2003-as Greenfields Cuvée-t egy kicsit zöldnek éreztem, a 2004-es meglepően üde, lendületes, gyümölcsös volt, egy fiatal pinot meggyességét felvillantva, igazán élvezetes. Na, a sparkling wine rendben van!

A borok…hát nem tudom. Ha már a borász sem mond róluk semmi csábítót, akkor én most mit mondjak? A választék széles, kísérleteznek, amivel csak tudnak. Némelyikre bólintottunk egyet, némelyikre egy kicsit elhúztam a számat, érezvén a zöldes savakat és fanyar utóízeket (ami, még egyszer hangsúlyozom, nem feltétlenül a pince hibája!) némelyiket egyöntetűen öntöttük ki a köpőcsészébe. Szépen indult például a Bacchus 2004, sok gyümölccsel, frissességgel, szinte új-zélandi sauvignon-os illattal, ízébe pikáns fűszeresség vegyült, de a közepe lágy volt, az utóízben meg valami zöldes savasság villant fel. Jobban tetszett a Schonburger 2006, édeskés illatával, vaníliás ízvilágával (ami nem a hordóból származik), ennek szépek voltak a savai is, kifinomultabbak, és még egy kis teste is volt. De jó kis bor! De nincs az a jóindulatú borbíra, aki 80-82 pontnál többet adna neki. Azon már meg sem lepődtem, hogy a vörösborra, a Dornfelderből készülő Redlands nevű borra ő maga mondta, miközben mosolyogva öntötte ki a lefolyóba, hogy ezt inkább hagyjuk, csak játékból készítenek vörösbort (just for fun), igazából nem kell túl komolyan venni. Néha jó, ha beérik, néha meg…hagyjuk. Közben hárman lettünk, mert az egyik kolléga az emeleti irodából lejött megmelegíteni a teáját a laborba, bekapcsolódott a borokról szóló diskurzusba, és olyan kedélyesen elbeszélgettünk, hogy észre sem vette, hogy fél órája velünk kóstolgat. Itt már reménykedtem, hogy a következő bor szép lesz, csak tudjak valami jót mondani róla a borásznak. Nem lett az. Ő meg volt annyira bölcs, hogy ezt nem is várta el tőlem. De akkorra már annyira „összebútoroztunk” angol barátaimmal, hogy inkább a magyar borokról és hordókról faggattak, és persze Tokajról. Mélyeket illatoltunk a pohárba, hosszan kóstolgattunk, de valahogy nem, nem és nem. Istenem, Észak-Európában vagyunk, itt sokat esik, hideg is van, bocsássuk meg a szőlőnek, hogy nem érett be… Olyan abszurd volt az egész!

Halkan megjegyezte még a borász úr, mikor az eladásokról kérdeztem, hogy ők nem törekednek arra, hogy a boraikat széles körben ismerjék, akár csak Angliában is. A borok 90%-át itt helyben adják el, komoly kereskedőjük sincs, mert egyszerűen nincs rá szükség! Jobb ez így mindenkinek! Itt, helyben, a rendezvényeken, konferenciákon, éttermükben, borszaküzletükben, fogyasztói áron, tehát jóval nagyobb árréssel tudják értékesíteni ezt a 3-400 ezer palackot évente, könnyedén, akkor meg minek a bonyodalom, a szupermarket, a gasztronómia, a borkereskedő… És most Nagy Britannia legnagyobb termelőjéről beszélünk!

Ezt is érdekes volt hallani. És itt vált érthetővé Margaret néni és Richard bácsi esete is, hogy miért is járnak ők ebédelni a Denbies-be minden héten.

Mindent összevéve – ha nem is életem nagy borait kóstoltam aznap – emlékezetes, és legfőképp: tanulságos volt ott lenni, és átérezni a hely filozófiáját. Két dolog vált világossá (ami addig is sejthető volt): a környezeti tényezők egyszerűen nem engedik meg – úgy, mint mondjuk Magyarországon vagy Franciaországban - akármilyen stílusú borok készítését. Némely illatos fajtákból lehet szép, könnyű, friss, gyümölcsös fehérborokat faragni, de ez minden. Illetve: a pezsgő, ami nagyon jó választásnak bizonyult a birtok részéről. Azt is megértettem, s talán ez volt a leghasznosabb tanulság, hogy a BOR Angliában nem azt jelenti, mint Európa többi részén, a történelmi bortermelő országokban. A bor egy termék, a borászat egy üzem, melyben a marketing-feladatokat a PR- és marketing manager végzi, a rendezvényeket az events manager koordinálja, a szőlőben a vineyard manager irányítja a munkát, és a borokat a winery manager készíti. A bor itt NEM az istenek itala, hanem egy ital, ha úgy tetszik, az emberek itala, termelési kultúrája nincs, esetleg fogyasztási kultúrája. A bor nem az önmegvalósítás eszköze, nem az életöröm hordozója, nem az, ami helyhez köt, munkát, szenvedést és örömöt ad, s legfőképp nem a terroir megtestesítője. A bor egy termék, amelyre kereslet van, melynek mennyisége van, ára is van, p x q szorzata is van, csak meg kell termelni, s el kell adni.

 

Istenem, ne is napsütést adj, csak egy kis keresletet!

Cseke Gábor


United Kingdom, 2008. 1. 11.

 

bővebb információk:

Denbies Wine Estates

London Road

Dorking, Surrey

RH5 6AA

http://www.denbiesvineyard.co.uk

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csekegabor.blog.hu/api/trackback/id/tr45294190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása