Meilleur Sommelier d'Europe 2010
11. Sommelier-Európa-Bajnokság, Szófia, 2008. május 17-19.
Na, erről talán már érdemes írni.
Először is azzal kezdeném, hogy szervusztok, tudom, már régen írtam, kb. 4 hónapja nem, dehát mit csináljunk, Gáborunk biztos ellustult egy kicsit az utóbbi időben. Istenigazából el is döntöttem, hogy csak érdemleges dolgokról fogok írni eztán. Néhány héttel ezelőtt viszont olyan fontos esemény történt – legalábbis az én életemben fontos – hogy itt már bizony elő kell venni a tollat a fiókból, s megosztani veletek a sok élményt, s tapasztalatot.
A következő hasábokon egy rövid összefoglalót olvashattok a 11. Sommelier Európa-Bajnokságról.
Egy hónappal ezelőtt, 2008. május 17-19-én rendezték a pohárnokok legrangosabb európai találkozóját, és megmérettetését, a Meilleur Sommelier d’Europe 2008. versenyt Szófiában. Néhányan – akik értenek hozzá – azt mondják, hogy ez a szakma legnagyobb presztízsű versenye a világon. Amely verseny történelme során most először nem a Champagne fővárosában, Reims-ben található, óriási hírnévnek örvendő Ruinart pezsgőházban kapott helyet, hanem érdekes módon egy kelet-európai országban, Bulgáriában. Hogy miért? Különböző, a Nemzetközi Sommelier Szövetségben kirobbant sorozatos konfliktusok miatt (ezeket már én sem tudom követni, de szerintem ők sem), no meg legfőképp a főszponzor házigazda pezsgőház visszavonulása miatt. Így hát, a Bolgár Sommelier Szövetség, s annak élelmes, csinos, intelligens és néhány nyelvet beszélő elnöknője, Maria Jordanova kapott az alkalmon, és bedobta az ötletet: idén Bulgária lehet a házigazdája a versenynek. Gondoljunk csak bele: kell-e nagyobb marketing egy ország borászatának, mint hogy 5 napig Európa legjobb pohárnokai állomásozzanak az országban, bejárják annak néhány borvidékét, s csak bolgár borokat kóstoljanak?
Idén én képviseltem kis hazánkat (mely nagyobb, mint gondolnánk) a neves megmérettetésen. Sajnos nem kis hátrányból indulva, hiszen a magyar résztvevőről csak mintegy 2 héttel a verseny előtt döntött a Magyar Sommelier Szövetség által delegált szakértő zsűri egy kis zártkörű kvalifikációs versenyen, így aztán rengeteg időm maradt felkészülni... De ha már itt tartunk, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem a lelkes felkészítő-munkát Fabók Mihály és Kovács Antal örökös magyar sommelier-bajnokoknak. És hadd említsem meg kitűnő soproni sommelier barátom nevét, Lukács Szabolcsot, akivel immár harmadszor, megint vérre menő küzdelmet vívtunk, és valami egynyolcad hajszállal sikerült csak előtte végeznem.
Május 16-án délután indultunk Kozma Kálmán úrral, a Gundel igazgatójával, a Magyar Sommelier Szövetség elnökével Szófiába. Már a ferihegyi repülőtéren kellemes meglepetésben volt részünk, a beszállás előtt összefutottunk a finn és az ír delegációval, ők Budapesten keresztül vették a útjukat Bulgáriába. A szófiai repülőtéren tovább duzzadt a csapat: megérkezett az ukrán versenyző is (kiderült, egy géppel jöttünk), és kisvártatva bejött az osztrák és a ciprusi srác, s a világszövetség japán elnöke, Kogai úr is.
Olyan a sommelier-k világa, mint egy nagy család. Régi, ismerős arcok, nagyon jó alkalom ez a 2 évente megrendezett EB és a 3 évenkénti világbajnokság a borszakemberek számára a találkozásra, az ismerkedésre, a tapasztalatok cseréjére. Persze a versenyzők gyakorta változnak. Magyarországot 1996-ban, 1998-ban és 2000-ben Kovács Antal, 2002-ben Köles András, 2004-ben és 2006-ban pedig Fabók Mihály képviselte az akkor még Ruinart Trophée-nak nevezett Európa-Bajnokságon. Kellemesen kellett csalódnom mindenkiben, minden résztvevő, legyen az versenyző, kísérő, delegált vagy elnök, nagyon kedves volt, érdeklődő, és barátságos. Persze mindenki a legjobb eredményt akarta – 2 évenként egyszer adódik lehetőség a bizonyításra - de ellenségeskedésről szó sem volt, sőt…
A verseny előestéjén körülbelül 15 bolgár borászat tartott közös borkóstolót a versenyzőknek, melyre 30-40 újságírót hívtak meg. Ők a sommelier-kre vetették magukat, s a fényképezőgépek vakujainak nappali fényében záporoztak a kérdések: miért választottuk ezt a hivatást magunknak, mit gondolunk a bolgár borokról, s hogy hogyan lehetne előrébb törniük a nyugati piacokon. Este eligazítás, vacsora, s mindenki sietett lepihenni, hiszen másnap jön a nagy nap, amikor ki-ki megmutathatja, mit tud. Nem győzzük hangsúlyozni: bizonyítani csak kétévente van lehetőség.
A szervezésen érződött: rengeteg munka van mögötte, bár mintha mégsem mentek volna olajozottan az események. Másképp fogalmazva: botrányosan rosszul szervezett volt az egész rendezvény. A szervezők több dologban eltértek az előre megadott programtól, a beszédek gyakran vontatottak voltak, nem beszélve a tolmácsokról. A programok szinte minden esetben késtek, a vacsorák éjszakába nyúlóan elhúzódtak, miközben másnap nemegyszer hajnalban kellett kelni. A bálteremben sötét volt, az ételek minőségéről és a borpincérekről meg ne is beszéljünk.
A verseny a klasszikus menetében zajlott: reggel az írásbeli feladatokkal kezdődött. Először kaptunk egy pohár fehér, s egy pohár vörösbort, ezekről kellett egy szakszerű, komplex leírást adni, egy-egy oldalban. Aztán ugyanezekhez a borokhoz felszolgáltak nékünk két ételmintát: enyhén füstölt pisztráng kissé tejszínes almasalátával és bélszín carpaccio articsókával, parmezánnal meghintve. Jó kis feladat, el kellett dönteni, a fehér-, vagy a vörösbort ajánlanánk-e hozzájuk, ha egy pár az éttermünkben ezeket az előételeket választaná, és egy fajta bort szeretne hozzájuk inni. Persze egy oldalban szakszerűen ki kellett fejteni az indoklásunkat, miért az adott bor jó az ételekhez, s a másik miért nem.
Most jön a neheze: elméleti teszt. 57 kérdés a világ borászatáról. Persze, miután a versenykiírásban kihirdették, hogy a kérdések 20%-a a bolgár borászatról fog szólni, s miután mindenki hetekig Bulgária borászatát tanulmányozta, egyetlen egy ilyen kérdés sem szerepelt az amúgy hihetetlenül nehéz tesztben.
Most jön a neheze: elméleti teszt. 57 kérdés a világ borászatáról. Persze, miután a versenykiírásban kihirdették, hogy a kérdések 20%-a a bolgár borászatról fog szólni, s miután mindenki hetekig Bulgária borászatát tanulmányozta, egyetlen egy ilyen kérdés sem szerepelt az amúgy hihetetlenül nehéz tesztben.
Néhány „finomság” a feladatsorból, csak úgy, ízelítőképpen:
· Ki honosította meg a Tannat szőlőfajtát Uruguay-ban, 1870-ben? (Pascual Harriague)
· Melyik svájci borvidéket vonták legutóbb az UNESCO védelma alá? (Lavaux)
· Melyik a világ legmagasabb szőlőültetvénye? (El Areal, 3150 m, Argentína)
· Ki vásárolta meg a Chateau Pichon-Longueville de Lalande birtokot legutóbb? (a Roederer család)
· Hogy hívjuk a japán Saké azon fajtáit, melyeket kevesebb, mint 70% rizstartalmú melaszból párolnak le? (Junmai-Shu)
· Milyen más, olcsóbb módszerekkel lehet helyettesíteni a bor fahordós érlelése, mikro-oxidációja által kiváltott ízt?
· Mi az alapanyaga és alkoholtartalma a Maotai-Chu nevű kínai párlatnak? (50-55 %, kukorica….)
· Mi a neve a legújabb ausztrál appellációnak, ami 2008. január 23-ától létezik, s melyik államban található? (New England Australia, Új-Dél-Wales)
· Melyik a legújabb, 51. Alsace Grand Cru? (Kaefferkopf, Ammerschwihr határában)
· A 10 C-os bornak mennyi a hőmérséklete Fahrenheit-ben? (50 F)
· Milyen szőlőfajtákat termesztenek Gumpoldskirchen községben? (Zierfandler és Rotgipfler)
· Mi a neve a száraz Málaga borok számára létrehozott spanyol DO-nak? (Sierra de Málaga)
· Melyik francia párlat kapott AOC minősítést 1996-ban? (Rhum agricole de la Martinique)
· Honnan származik a csokoládé szó? (Quetzalcoalt, Mexikó)
· Miről híres Gaggia úr? (a kávégép feltalálója)
· Mik azok a Methoxypyrazin-ok?
· Hány falu tartozik Champagne AOC-hez, hányat fognak bevonni, kivonni, és mikor? (319; 40; 2; 2015-ben)
· Melyik országban található a Massandra Cellars? (Ukrajna)
· Törökország szőlőtermésének hány százalékából készítenek bort? (1-5 %)
A kellemesebb feladványok közé tartozott, amikor 8 borvidéket kellett összepárosítani 8 fajta talajtípussal, 20 helyi szőlőfajtát 20 országgal, 18, többnyire közel-keleti és kelet-európai borászatot 18 országgal, 18, majdhogynem ismeretlen párlatot 18 országgal, 8 sört 8 országgal, és 21 helyi ételt 21 borral. Ebben francia barátaink a megoldókulcs szerint a Wiener Schnitzel-hez Egri Bikavért ajánlottak, míg a magyar Goulash-hoz a nyugat-stájerországi sillert, a Schilcher-t. ?!
Be kellett továbbá azonosítani 20 észak- és dél-amerikai borvidéket a térképen, valamint Európa vaktérképére be kellett rajzolni 20 whisky-t, vodkát, gint és likőrt, származási helyüknek megfelelően.
Tudni kellett, milyen fajtákból keresztezték a Pinotage (Pinot noir X Cinsaut), a Bacchus (Sylvaner X Riesling), a Caladoc (Grenache X Malbec), a Gamaret (Gamay X Reichensteiner), a Complexa és az Irsay Oliver nevű szőlőfajtákat, ez utóbbi, magyar szőlőfajtának a szülei sajnos szintén hibásan szerepeltek a megoldókulcsban.
Azt sem ártott tudni, ki mely országokban honosította meg a szőlőtermesztést. Aki eddig esetleg még nem tudta volna, csak annak mondjuk el még egyszer, hogy Simon van der Sel Dél-Afrikában, Johann Schiller Kanadában, Haraszthy Ágoston az USA-ban, Lenz Moser Ausztriában, de Pombail Portugáliában, IV. Charles Csehországban, Pére Juan Cidron Argentínában, Roque Gonzalez de Santa Cruz Brazíliában, Brahim Zniber Marokkóban és James Busby Ausztráliában.
A nem átlagos nehézségű feladatsort – amit a legjobban teljesítők sem nagyon szoktak 60 %- nál jobban megírni – két másik „betétverseny” követett. Az egyik főtámogató, egy nagyon híres, németesen csengő nevű ausztrál borászat rendezett egy kis Shiraz-versenyt, melynek akár ez is lehetett volna a címe: Ki tud többet a Shiraz-ról? A szőlőfajtával, s boraival kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, ezt követően pedig egy, azaz egy Shiraz bort leírni, felismerni. Ugyanerre a forgatókönyvre az Alsace Wines is rendezett egy kis versenyt az elzászi borok témakörében.
Miután mindenkinek az agysejtjei és ízlelőbimbói kellőképpen lefáradtak, 3,5 óra elteltével végre kivonulhattunk a levegőtlen teremből, s vártuk sorsunk beteljesülését. Most hat kis csoportra osztották a csapatot, s csoportonként egy-egy kis terembe bevonulva kellett mindenkinek egy-egy 0,375-ös pezsgőt felszolgálni, kinek-kinek a maga pontozóbírájának.
Ezzel az első kör lezárult. Aki itt rontott, már nem volt mit tennie, búcsúzhatott a további izgalmaktól, mint a csehek a foci-EB-től.
Egy kis borkóstoló, aztán sajtótájékoztató. Néhány dolgot ma sem értek, például, hogy miért hívtak be minket erre a sajtótájékoztatóra, ahol egy szó sem esett rólunk, 4 óra koncentrálás után, fáradtan, az egyik hátsó sarokban állva hallgathattuk végig, hogyan beszélnek az előadók bolgárul és franciául. Fordítógépek csak az újságíróknak jutottak.
Azt sem értem, miért tartják szigorúan titokban a helyezéseket a dobogósokon kívül. És azt sem, hogy az 5, főleg francia pontozóbírából álló zsűri miért zárt ki minden más bírát a pontszámok és a sorrend felállításából? Olyannyira, hogy még a magyar, nemzetközi szinten is elismert szakembernek tartott Kozma Kálmán, aki vagy 10 éve a döntőt is zsűrízi, sem tudhatta meg a pontszámokat. Elvégre ha az ember egy ilyen versenyre készül évekig, szerintem joga van tudni, hol tart az élcsoporthoz képest. Annyi biztos: az első tízbe nem kerültem be, de roppantul érdekelt volna, hogy mondjuk a 11. helyen végeztem-e, a 21-diken, vagy éppen a 29-diken.
Azt sem értem, miért tartják szigorúan titokban a helyezéseket a dobogósokon kívül. És azt sem, hogy az 5, főleg francia pontozóbírából álló zsűri miért zárt ki minden más bírát a pontszámok és a sorrend felállításából? Olyannyira, hogy még a magyar, nemzetközi szinten is elismert szakembernek tartott Kozma Kálmán, aki vagy 10 éve a döntőt is zsűrízi, sem tudhatta meg a pontszámokat. Elvégre ha az ember egy ilyen versenyre készül évekig, szerintem joga van tudni, hol tart az élcsoporthoz képest. Annyi biztos: az első tízbe nem kerültem be, de roppantul érdekelt volna, hogy mondjuk a 11. helyen végeztem-e, a 21-diken, vagy éppen a 29-diken.
Néhány órával később, az ebédnél minden azonban minden kiderült: az étkezőbe beviharzó Serge Dubs, az első Sommelier Európa-Bajnok (1988.) ismertette az elődöntő eredményeit:
Tíz délceg sommelier urat szólított magához (illetve egy hölgyet is), akik tovább versenghettek, akiknek élve maradt a remény: ők voltak azok, akik bekerültek az első 10-be. Ők: Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország, és Törökország képviselői. A többiek egy kicsit elszontyolodtak, bevallom, egy kicsit én is, bár erre semmi okunk nem volt, elvégre a mezőny roppant erős (mint mindig), és 20 embernek muszáj kiesnie az első körben. Az a kis reményünk is kihalt, amit magunkkal hoztunk, s már megint csak a szomorú tanulságokat vonhattuk le: vagy 6-szor annyit kell tanulnunk, tréningeznünk, készülnünk erre a megmérettetésre, ha versenyben akarunk maradni a nyugat-európai kollégákkal szemben, mint nekik. Hogy egy nagy klasszikust, Knézy Jenőt idézzem: "...már megint csak bámulhatunk, mint a kisfiú a játékbolt kirakatában, hogy hol tart hozzánk képest Nyugat-Európa…"
Tíz délceg sommelier urat szólított magához (illetve egy hölgyet is), akik tovább versenghettek, akiknek élve maradt a remény: ők voltak azok, akik bekerültek az első 10-be. Ők: Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország, és Törökország képviselői. A többiek egy kicsit elszontyolodtak, bevallom, egy kicsit én is, bár erre semmi okunk nem volt, elvégre a mezőny roppant erős (mint mindig), és 20 embernek muszáj kiesnie az első körben. Az a kis reményünk is kihalt, amit magunkkal hoztunk, s már megint csak a szomorú tanulságokat vonhattuk le: vagy 6-szor annyit kell tanulnunk, tréningeznünk, készülnünk erre a megmérettetésre, ha versenyben akarunk maradni a nyugat-európai kollégákkal szemben, mint nekik. Hogy egy nagy klasszikust, Knézy Jenőt idézzem: "...már megint csak bámulhatunk, mint a kisfiú a játékbolt kirakatában, hogy hol tart hozzánk képest Nyugat-Európa…"
Sebaj, mi megettünk minden tőlünk telhetőt, már nem érdekel az EB, egy kis délutáni városnézés majd feledteti az élményeket. Ukrán barátainkkal és Kozma Úrral indultunk Szófia felfedezésére.
Fáradtan, a májusi hőségben, vonszoltuk magunkat a főutcákon. Fel is fedeztük, hogy Bulgáriában gyönyörűek a lányok, még szegényebbek az emberek, mint otthon, és még magasabbra nő a fű a belvárosi parkokban, mint a magyar vidéki árokpartokon, és még mindig működnek a sarki forgalomirányító-rendőr-bodegák a nagyobb útkereszteződésekben. Felfedeztünk egy Minaretet, a városi bíróság monumentális épületét jón oszlopcsarnokával, a köztársasági elnök hivatalát, a Sheraton Sofia-t, és a város legrégebbi keresztény templomát is, csupa véletlenül, egy sikátorba bekukkantva. Gyönyörű az Alekszandr Nyevszkij-székesegyház, a város leghíresebb, emblematikus épülete.
Este Shiraz-vacsora, az egyik főszponzor rendezésében. Itt is egy kicsit többre számítottunk, mint amit kaptunk: nem másból állt ez, mint büfévacsorából (ugyanaz, mint az azt megelőző este), melyet a pincészet Shiraz-aival kísértünk, elrejtve a sorba néhány bolgár vörösbort, leginkább egy szép Merlot-Mavrud-cuvée-t. Az újvilági borok – nem akarok ünneprontó lenni – de sajnos kiábrándítóak voltak; vagy az aromák tengtek túl az utóízben, vagy a savak hiányoztak belőlük, vagy egyszerűen az élet. Kozma Kálmán úrral gyakran néztünk össze, egyet gondolván – „nem, ez sem lesz az”. A bolgár borok persze szebbek voltak, főleg az egyik Mavrud, melyet magnum-palackból csurgattak a poharunkba.
Másnapra meg is lett a fantasztikus borvacsorának az eredménye, mely, talán elfelejtettem, egy édes! ausztrál Shiraz pezsgővel vette kezdetét (Istenem, van ilyen, nem találtak jobbat aperitif gyanánt), szóval, egy kellemes gyomorrontás tette el nem feledhetővé következő napjaimat, olyannyira, hogy a vasárnapi kirándulást - pincelátogatást egy az egyben kénytelen voltam kihagyni. Míg a többiek a bolgár-görög határra zarándokoltak el, s tekintették meg az ország talán legmodernebb, tőkeinjekciót nem kímélő beruházással épült pincészetét, a Katarzyna-t (milyen lengyelesen cseng), én egész nap lázasan nyomtam az ágyat 11-dik emeleti kis hotelszobámban, miközben Bulgáriában tombolt a májusi kánikula.
Hétfő. Eljött a döntő napja. Reggel mindenki nagyon izgatott, a kiválasztottak duruzsolnak a hotel halljában. Szófia-Sightseeing-busszal (ami egy kissé kicsinek bizonyul), megyünk át az Ivan Vasov Nemzti Színházba, ami helyet fog adni a verseny döntőjének. A színházban egy kis fejetlenség a szervezők részéről, meglepően gyenge ételek a büféasztalon, viszont annál jobb bolgár pezsgők és fehérborok, és - nem utolsósorban - jó hangulat. Egyesével hívnak fel minket a színpadra, ahol a verseny alatt először mutatják be az egyes országok képviselőit. Itt még egyszer megtudhatjuk, ki volt a 10 legjobb versenyző, aki bejutott a középdöntőbe, és aki izgulhatott a döntőbe kerülésért. Nagyjából sejtették a srácok, kinek érdemes izgulnia, s kinek nem, és úgy is lett, a várakozásoknak megfelelően, a francia, a svájci kolléga – akiket vártunk a döntőbe – be is jutottak. S még egy valaki, akire senki sem számított: Isa Bal, a török induló.
A fináléban két pohár pezsgőt kellett felszolgálni az egyik asztalnak, a másiknál vörösbort dekantálni és ételeket ajánlani hozzá (amit a feltűnően szőke hajú hölgy persze nem szeretett, ezért egy másikat is ki kellett találni), a harmadiknál pedig bort ajánlani ételekhez. Ezt a feladatot a Master Sommelier – Master-of-Wine – Wine MBA, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, étterem-, s hoteltulajdonos, író – s ki tudja még hány címe, rangja van a borzseninek – Gerard Basset zsűrizte. A mi Kozma Kálmánunk pedig az első két feladat egyik bírája volt! Eztán egy titokzatos párlatot kellett identifikálni. 3 bor kóstolása, leírása, felismerése következett 10 percben, végül pedig 10 különböző párlatot kellett felismerni, de hogy ne legyen ilyen könnyű a feladat, 5-öt fekete pohárból. Csupán ennyi feladatot kell minél tökéletesebben teljesítenie idegen nyelven a szakma tágra nyílt szemei, s egy színháznyi néző előtt annak, aki Európa-bajnok akar lenni.
A döntőben az „öreg rókák” mintha nem lettek volna csúcsformában. Persze látszott rajtuk, hogy halálelegánsan, nagyon rutinosan hajtják végre a feladatokat. Ebbe azért néha-néha csúszott egy-két apró hiba, főleg a francia, Eric Zwiebel részéről, (látszott, nagyon, szinte görcsösen akarta a győzelmet) aki néha-néha alapvető dolgokról, mozdulatokról feledkezett meg. Nem a vendég előtt bontotta ki például a pezsgőt, jóllehet, szándékosan. Svájci emberünk, Paolo Basso meg – miután ki tudja, már, hányadszor, talán negyedszer mérkőzött meg a döntőben – olyannyira biztos volt magában, annyira gyorsan, és rutinból csinált minden feladatot, hogy néha-néha már nem tudtuk követni szélsebes mozdulatait, s nem egyszer a gépiesség érzetét is keltette a minden kétséget kizáróan profi sommelier. Erre bejött a harmadik versenyző, a török, aki – talán nincs mit veszteni, talán a „lazaság, életszerűség többre megy”-elve alapján – szemmel láthatóan felszabadultabb volt a döntőben. Abban a döntőben, ami általában egy professzionális sommelier életében – aki ennek a szakmának szánja az életét – legfeljebb egyszer adatik meg. Nem törődött annyira a formaságokkal, igaz, sok, szakmailag fontos mozdulatot kihagyott, mégis vendégszemmel nézve kellemesebb társaság volt, mint az előző kettő, gall anyanyelvű sommelier. Nagyon kedvesen beszélt a vendégekkel, de még a szigorú arcú műsorvezetővel, Serge Dubs-el is (róla is lehetne néhány oldalt írni, legyen elég annyi, hogy ő volt 1988-ban az első Sommelier Európa-bajnok, aztán világbajnok, ma a 3 Michelin-csillagos L’Auberge de l’Ill-t vezeti, s csak 4 nyelvet beszél). De mintha a professzionalizmus, a szakmai szigorúság másodlagos lett volna Isa számára, jóllehet, izgult is a török srác, ez érezhető volt a levegőben. Mégis gördülékenyebben, lazábban vette az akadályokat. Egészen addig nem vették (vettük) komolyan, míg a „titokzatos” párlathoz nem ért, s míg a többieknek egy pici verejték jelent meg ekkor a homlokán, addig Isa mosolyogva, a párlatot meg sem kóstolva, 2 másodperc elteltével mondta a közönségnak: ez egy Saké. De úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Na innentől mindeki elgondolkodott: ez az ember már komoly ellenfélnek számít. Vagy valahogy így: "Ki ez az ember???" A párlatfelismerésnél – bár az idő szűk – emberünk mindegyiken végigment, és nagyon jó arányban találgatta ki, mi rejtőzik az átláthatatlan poharakban.
Ezzel vége.
Várhatjuk a legizgalmasabb részt: az eredményhirdetést.
Kicsi szünet, aztán a világ legnagyobb időhúzása a következő műsorszámunk.
Vagy hat bolgár népdalt hallgatunk meg csodaszép zeneművész- és énekesnövendék leánykák előadásában, aztán a franciák fényképeztetik, s ünnepeltetik magukat vagy húsz percig, a zsűri, a vendégek és a francia sommelier, minden elképzelhető pozícióban. Kogai, a japán elnök szenved az angollal a beszédében, aztán mindenkit a színpadra hívnak. Most jönnek a szponzorok, Maria Jordanova, fényképezkedés, s a különversenyek eredményhirdetése.
Merthogy azok is voltak. Az első, a Peter Lehmann Shiraz-betétverseny győztese: most láss csodát: Isa Bal. Hopp. Ez a srác lehet, hogy mégis sejt valamit? Itt már egy kicsit meglepődött mindenki, és akkor még nem is sejtettük, mi lesz a végkifejlet. Szóval ő lesz az, aki Ausztráliába repülhet, és élvezheti a Peter Lehmann nevű borgyár teljes vendégszeretetét egy hosszú hétvége erejéig.
Aztán: az Alsace-vetélkedő eredményhirdetése: a belga srác, Aristid viszi el a pálmát. Szép volt, Aristid! Ja, és van egy különdíj is: amit mindenki örömére a szerb kislány nyert (valami néhány versszakos lírai költeményt firkanott a fehér papírra, amit az ausztrál Shiraz-ról rögtönzött, s ez nagyon tetszett a zsűrínek). Ő Shiraz-kóstolókra lesz hivatalos Londonba e kis különdíjjal. Nem baj, de jó, hogy ő nyerte. Mindenki boldog.
Merthogy azok is voltak. Az első, a Peter Lehmann Shiraz-betétverseny győztese: most láss csodát: Isa Bal. Hopp. Ez a srác lehet, hogy mégis sejt valamit? Itt már egy kicsit meglepődött mindenki, és akkor még nem is sejtettük, mi lesz a végkifejlet. Szóval ő lesz az, aki Ausztráliába repülhet, és élvezheti a Peter Lehmann nevű borgyár teljes vendégszeretetét egy hosszú hétvége erejéig.
Aztán: az Alsace-vetélkedő eredményhirdetése: a belga srác, Aristid viszi el a pálmát. Szép volt, Aristid! Ja, és van egy különdíj is: amit mindenki örömére a szerb kislány nyert (valami néhány versszakos lírai költeményt firkanott a fehér papírra, amit az ausztrál Shiraz-ról rögtönzött, s ez nagyon tetszett a zsűrínek). Ő Shiraz-kóstolókra lesz hivatalos Londonba e kis különdíjjal. Nem baj, de jó, hogy ő nyerte. Mindenki boldog.
És most jön, aminek jönnie kell.
A végső döntés, amire mindenki kíváncsi, amiért mindenki iderepült Európa, s a világ minden sarkáról, amiről minden sommelier álmodozik, amire néhányan az életüket teszik fel: a Meilleur Sommelier d’Europe 2008 kihirdetése.
Persze tovább húzzák az időt, csigázzák a csigáznivalókat, tíz percig fényképezik a döntősöket, még néhányszor bemutatják őket, mire végre kimondják, ki a győztes.
Nem sok ember volt, ez meggyőződésem, aki erre az eredményre számított volna, de még ott sem akarták sokan az első percekben elhinni (bevallom én sem). Mindenki azt találgatta, a svájci, vagy a francia nyeri végre meg a versenyt:
Persze tovább húzzák az időt, csigázzák a csigáznivalókat, tíz percig fényképezik a döntősöket, még néhányszor bemutatják őket, mire végre kimondják, ki a győztes.
Nem sok ember volt, ez meggyőződésem, aki erre az eredményre számított volna, de még ott sem akarták sokan az első percekben elhinni (bevallom én sem). Mindenki azt találgatta, a svájci, vagy a francia nyeri végre meg a versenyt:
Szóval: Európa legjobb sommelier-je 2008-ban pedig:
Isa Bal.
Igen. A török sommelier nyerte a versenyt, s ennél még sokkal többet is.
Paolo és Eric, svájci és francia barátaink mosolyogva néznek a cipőjük elé, s lágyan tapsolnak, miközben ők sem akarják elhinni ezt a végeredményt. A teremben is először értetlenség, aztán egyre nagyobb taps, a délkelet-európaiak ujjonganak örömükben. Hát még akkor hogy ujjonganak, amikor Isa szót kap, s ezt találja nyilatkozni: "This victory is for the Balkan!!!"
Végül is kisvártatva mindenki felfogja hogy ez a végeredmény, és az értetlenség egyszer csak – talán a görögök és a ciprusiak folyamatos örömünnepének hatására – átcsap ünneplésbe.
Paolo Basso mosolyog, de biztos nem örül; már ki tudja hányadszor maradt alul a döntőben. A nagyszámú francia küldöttség is mást akart látni a dobogó csúcsán, de véleményem szerint Eric Zwiebel helyezése nagyjából rendben van, mindenki tudja: ma nem volt csúcsformában az elzászi. Végül is, ha összeszámoljuk a pontokat, Isa-nak lett a legtöbb (sok pontot hozott neki a párlatfelismerés, no és a Saké illatból definiálása is ámulatba ejtett mindenkit). Az összpontszám az összpontszám, végül is ez az ami számít, örüljünk török barátunk sikerének.
Paolo és Eric, svájci és francia barátaink mosolyogva néznek a cipőjük elé, s lágyan tapsolnak, miközben ők sem akarják elhinni ezt a végeredményt. A teremben is először értetlenség, aztán egyre nagyobb taps, a délkelet-európaiak ujjonganak örömükben. Hát még akkor hogy ujjonganak, amikor Isa szót kap, s ezt találja nyilatkozni: "This victory is for the Balkan!!!"
Végül is kisvártatva mindenki felfogja hogy ez a végeredmény, és az értetlenség egyszer csak – talán a görögök és a ciprusiak folyamatos örömünnepének hatására – átcsap ünneplésbe.
Paolo Basso mosolyog, de biztos nem örül; már ki tudja hányadszor maradt alul a döntőben. A nagyszámú francia küldöttség is mást akart látni a dobogó csúcsán, de véleményem szerint Eric Zwiebel helyezése nagyjából rendben van, mindenki tudja: ma nem volt csúcsformában az elzászi. Végül is, ha összeszámoljuk a pontokat, Isa-nak lett a legtöbb (sok pontot hozott neki a párlatfelismerés, no és a Saké illatból definiálása is ámulatba ejtett mindenkit). Az összpontszám az összpontszám, végül is ez az ami számít, örüljünk török barátunk sikerének.
Este már mindenki önfeledten ünnepel a gálavacsorán, és az azt megelőző fogadáson (az azt követő buliról már ne is beszéljünk, az most nem publikus). Az örömittas, s ittas sommelier-k boroztak, szivaroztak, némelyek táncra perdültek, s vidáman elbeszélgettek kollégáikkal. Nincs is itt semmi rivalizálás kérem, egy célért dolgozunk: a jó borok jó helyekre való eljuttatásáért.
Mi az albán, az olasz, a cseh, a szlovák és a lett kollégákkal együtt költöttük el vacsoránkat. Persze sok szó esett az eredményről, s arról, mi kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon érni a Parnasszusra ebben a szakmában. Végül is – hosszas filozofálgatás után - arra a közös álláspontra jutottunk Kozma Úrral, hogy a magyar pohárnokok szakmailag, gyakorlati szempontból a legjobban felkészült sommelier-k közé tartoznak. Nem, ebben nincs semmi hazabeszélés, gondoljunk csak Fabók Misi szép szereplésére a 2006-os Ruinart Trophée-n, vagy Kovács Anti brillírozására 2000-ben (az első 10-ben volt Anti barátunk). S abban az esetben, ha a jól tudnánk venni a verseny elméleti buktatóit, amely sajnos előre elvágja a versenyzőket a "könnyebb", szakmai versenyszámoktól, akkor aztán nem lenne senki, aki megállítana minket a döntőig. Ott meg már bármi történhet…
