Feleim,

a hosszúra nyúló huzavona, interjúsorozat, próbamunka, gyötrődés, "megyek-nem megyek" után végül is megérkeztem az angolok földjére, hogy itt folytassam az én nem is olyan rég' elkezdett kis pályafutásom.
Most már - akárhogy is számolom - 7 napja vagyok itt Egham-ben, amely egy kellemes kis városka; a London nevű várostól délnyugati irányban fekszik, (a határ mintegy 15-20 km-re lehet).

A repülőutam nem volt minden izgalomtól mentes, legfőképp a leszállási szakasza. Elsőként a pilóta nem kapott engedélyt a landolásra, és alkalmunk volt háromszor megtekinteni London külvárosait, aztán meg olyan légáramlatokba került a gépünk a hirtelen jött meleg hatására, hogy még 20-30 m-rel a föld felett is azért aggódhattunk, nehogy a gép szárnya érjen először földet.

De nem így történt.

Ezért írhatom most ezt a kis blogot is.

Blog?? Már ez is blogozik? Jaj, hagyjuk már..! - gondolhatjátok most néhányan.

Na igen, a blog műfaja néhány éve már elég nagy népszerűségnek örvend, és – valljuk be – divat lett manapság blogot írni, azért akik ismernek engem, tudják, hogy semmit sem teszek divatból, sőt, ha lehet, jó messzire elkerülök mindenféle divatirányzatot, hogy még véletlenül se fussak vele össze. Néha nehéz elkerülni a vádat az általánosítás alól, és az emberre könnyen legyinthetnek egyet. „He-he, már te is elkezdtél blog-ot írni??”  (Például Londonba is divat lett menni dolgozni, én mégsem ezért vagyok itt.)

Neem, egyszerűen ezt a fórumot alkalmasnak látom arra, hogy megosszam az engem ért hatásokat, élményeket - esetleg – tanulságokat azokkal, akik kíváncsiak erre.

Ja, a lényeg az, hogy bármit lehet csinálni, ha az ember tudja, hogy miért csinálja. (Ez az aranyköpés nem tőlem származik, hanem Pellérdi Tomi barátom örök érvényű szavait idéztem).
Még Londonba menni is. Talán még blogozni is.

De térjünk vissza Angliába, illetve a lényegre, itt vagyok, jól vagyok, megérkeztem.

A Great Fosters nevű szállodában dolgozom főállásban, melynek én vagyok a sommelier-je áprilistól. A hotel Eghamtől 1 km-re található, a zöldövezetben. Nem mindennapi környék ez itt, a Londont elkerülő M25-ös autópályától nem messze, London-Heathrow repülőtértől 10 km-re, Windsortól is vagy 15-re. A királynő itt hajtja álomra a fejecskéjét minden este, a másik irányban, délre fekvő Virginia Water nevű városban meg Joe Cocker pihizik, néhány rock-legenda haverjával, akiknek kilétét nem nagyon fedik fel a helyiek. Még délebbre, Woking-ban találhatjuk a McLaren -Mercedes főhadiszállását, egy kicsit nyugatabbra terül el Wimbledon.

Elgáns környék ez a London menti néhány település (a tartomány neve: Surrey), Anglia egyik legmenőbb lakóhelye, olyan mint mondjuk a 12. kerület Budapesten. Egy kicsit furcsa is az én kis, lankás zalai dombhátakon-tölgyeseken nevelkedett lelkemnek.

Az utakon csillognak a Porsche-k és a mindenféle coupé-k, szerintem elég ha csak annyit mondok az itt élők anyagi helyzetéről, hogy Egham-ben, amely nem sokkal nagyobb város, mint mondjuk Lenti vagy Letenye, két autószalon is fellelhető.

Az egyik Ferrari, a másik Maserati.

…

Átlagban 4 percenként megmorajlik az ég, no nem a heves viharok miatt, hanem a Heathrow-ról feszálló repülőgépek zúgnak bele egyet a csendbe (ami egyébként egyáltalán nem zavaró, legalábbis számomra). A pilóták itt állítják irányba a gépeket, a keletre tartók mindig felettünk fordulnak kelet felé, 180° -os szöget lerajzolva, ha felnézünk, egyenesen húzó gépet sosem látunk, pár száz méterre felettünk manőverezőt viszont mindig. Kicsit Vecsés- vagy Zugló-feeling.

folytatás következik...